SZABADI ISTVÁN
a Mi Hazánk Mozgalom pártigazgatója
és országgyűlési képviselője

Parlamenti munkáim

I/1224 Kik jutnak hozzá az egészségügyi adatainkhoz?

24.03.04, elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés

SZABADI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Az Európai Unió idén májusban indította útjára az Európai Egészségügyi Adattér programját, amelyben a tervek szerint öt éven belül az egészségünkkel kapcsolatos bármilyen információ megjelenik, ha egészségügyi ellátást veszünk igénybe.

Az egészségügyi adatok határokon átnyúló megosztásának csak az egyik célja, hogy ha szükségünk van az egészségügyi adatainkra, akkor az EU-n belül azonnal hozzáférhetünk. Azonban másodlagos cél, és meggyőződésem, hogy a legfontosabb cél, hogy az összesített egészségügyi információk felhasználása úgynevezett közérdekű projektek számára hogyan valósul meg vagy esetleg megvalósule, így például tudományos kutatás, gyógyszergyártás vagy a politikai döntéshozatal számára.

Az Európai Egészségügyi Adattért a nemzeti egészségügyi adatbázisok összekapcsolásával tervezik létrehozni, melynek alapját Magyarországon a 2017. november 1-jétől működő Elektronikus Egészségügyi Szolgáltató Tér, rövidítve az EESZT jelenti, amely az egészségi állapotunkkal kapcsolatos valamennyi információt tartalmazza, sőt 2020 júniusától a magánellátásra kiterjedően is tartalmazhat ilyen információkat.

Az egészségügyi adatok érzékeny személyes adatnak, úgynevezett különleges adatnak minősülnek, amivel mi magunk rendelkezünk, ennek ellenére az EESZT-ben a digitális önrendelkezés keretében csak hozzáférési korlátozásokat tudunk beállítani. Tehát például törölni nem tudunk adatokat, nincs is lehetőségünk rá, ami egyébként a GDPR 17. cikkével ütközik.

Az EESZT-t működtető Országos Kórházi Főigazgatóság az érintett hozzájárulása alapján vagy törvényben meghatározott esetben személyazonosításra alkalmas módon, egyéb esetben személyazonosításra alkalmatlan módon is adatot szolgáltat az EESZT-ben tárolt egészségügyi adatainkról. Ilyen, törvényben meghatározott esetet jelent a különleges jogrend, ami az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzet okán november 1-jéig fennáll, és ez alatt az idő alatt az egészségügyi válsághelyzeti ellátásra vonatkozó rendelkezéseket kell automatikusan alkalmazni.

Kérdésem tehát azzal kapcsolatos, hogy az EESZT-ben tárolt egészségügyi adatokat határon átnyúló egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó információcsere keretében mely tagállamoknak adtak át; az elektronikus betegségregiszterbe és a pandémiaértékelő regiszterbe feltöltött egészségügyi adatainkhoz kik férnek hozzá; 2020. január 31-ig visszamenőleg az operatív törzs és munkaszervezete egészségügyi adatainkat milyen célra használta fel, feldolgozásukkal kiket és mennyiért bízott meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.); az egészségügyi adatainkat eladtáke, és mennyiért külföldi gyógyszer-, illetve vakcinagyártó cégeknek (Az elnök ismét csenget.), a befolyt bevétel hova került. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)