SZABADI ISTVÁN
a Mi Hazánk Mozgalom pártigazgatója
és országgyűlési képviselője

Parlamenti munkáim

T/4090 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2022. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról

24.03.04, felszólalás

SZABADI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat általános vitájában részletesen kifejtettem a Mi Hazánk Mozgalom aggályait, azonban kiemelném ismét azt, hogy beszédesek az NMHH médiastatisztikái, melyekből kiderül, hogy a Mi Hazánkat, illetve témáinkat is milyen durva mértékben hallgatják el a különböző médiumok. A cenzúra és az elhallgattatás jelen van a fősodratú médiákban, a médiahatóság által egyelőre sajnos nem vizsgált közösségi oldalakon, például a Facebookon és most már a parlamentben is.

Az Országház épületében, illetve irodaházaiban is teljesen elérhetetlenné tette, letiltotta a házelnök úr a legolvasottabb jobboldali hírportált, a kuruc.infót. Tette mindezt önhatalmúan, bírósági, hatósági döntés nélkül, míg a külföldről pénzelt balliberális ügynökmédiumokkal nincs baj, csak a legolvasottabb jobboldali hírportált tiltotta le az Országgyűlés elnöke. Én elhiszem és meg is értem, hogy az értelmes és hiteles ellenzék fáj a Fidesz-kormányzatnak, de a Mi Hazánk Mozgalom elhallgattatása minden területen, amiben még a magyar parlament is az élen jár, minősíthetetlenül sérti a szabad véleménynyilvánítást és információszabadságot hazánkban.

Toroczkai László is hiába kérte levélben a kuruc.info blokkolásának feloldását a házelnöktől, Kövér László válaszra sem méltatta frakcióvezetőnket, arra sem válaszolt, hogy más, akár ügynökgyanús külföldi pénzekből működtetett, Magyarországot lejárató oldalakat, mint például a lakmusz.hu-t vagy szélsőbaloldali, például Antifa-oldalakat miért nem tiltotta le.

(18.00)

Tehát, tisztelt képviselőtársaim, itt a parlamentben és a médiahatóságnak is volna még feladata bőven a kiegyensúlyozott tájékoztatás médiatörvényben rögzített alapelvének érvényesítése tekintetében. Én ezt szeretném, és erre szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársak és az Országgyűlés figyelmét. Köszönöm szépen. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)