T/11679 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról

SZABADI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Mi Hazánk Mozgalom alaposan áttekintette az előttünk fekvő, a kulturális örökség védelméről szóló törvényjavaslatot, amely valóban nagyon fontos ügy, és amely az örökségvédelmi szakmai szempontok alapján a Mi Hazánk Mozgalom szerint egy kicsit ellentmondásosra sikeredett. Számos előremutató elem mellett több olyan kitételt is tartalmaz, amely illeszkedik az örökségvédelem utilitarista, azaz a haszonelvűség technokrata szempontok alapján történő, másfél-két évtizede tartó háttérbe szorításának sorába, és amely egyértelműen a nagyipar, illetve a globális nagyvállalatok érdekeit tartja szem előtt. Ez a szemlélet egyértelműen árt a földben rejtőző emlékeinknek, amelyek mindannyiunk közös történeti-régészeti örökségének a részei.

De nézzük a részleteket! A törvényjavaslat pozitívumai között említendő, hogy lehetővé teszi önkéntesek bekapcsolódását a régészeti feladatellátásba, ugyanis az utóbbi évtizedben egyre komolyabb társadalmi igény alakult ki a régészeti munkákban való önkéntes tevékenységre. Az adminisztráció csökkentéséhez vezet, így üdvözlendő, hogy bevezetik a feltárási engedély és bejelentési kötelezettség nélkül végezhető terepmunka-tevékenységeket. Évek óta égető volt már, hogy a jelenleg szürkezónába tartozó, szabályozatlan mágneshorgászatot beemeljék az örökségvédelmi törvénybe.

Egyetértünk azzal a szándékkal, hogy vissza kell szorítani a Kárpát-medence régészeti örökségében hatalmas károkat okozó, illegális fémkeresőzést. Ehhez első lépés a jó fémkeresők és fémkereső műszerek hatósági nyilvántartásba vétele, ami átláthatóbbá teszi a fémkeresők világát. Azonban az illegális fémkeresőzés visszaszorításához még számos intézkedésre lenne szükség, a rendőrök, természetvédelmi őrök, mezőőrök megfelelő képzése mellett a büntető törvénykönyvi szigorításokig bezárólag.

A törvényjavaslat II. fejezete a régészeti örökséggel nagyjából egyező védelmet ad a hadtörténeti örökségnek. Erre azért van szükség, mert a magyarországi jogszabályok csupán az 1711 előtti tárgyi emlékeket, környezetet védik, így nem esett az örökségvédelmi törvény hatálya alá sem az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, sem a két világháború emlékanyaga. Ez a lépés nagyon fontos, és talán elejét veszi a csataterek rohamléptekben zajló folyamatos fosztogatásának.

Tisztelt Országgyűlés! Az eddig elmondottakon túl azonban több kérdés is felmerül a szabályozás kapcsán. Az egyik legfontosabb, hogy bár a hadtörténeti örökség elemei régészeti módszerekkel kutathatók, a magyarországi egyetemek nem képeznek e korszakkal foglalkozó szakembereket.

(13.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! A régészképzés felső határterülete ma a kora újkor, a XVIII. század eleje, első fele. A hadtörténeti örökség védelme olyan ellentmondásokat is magában hordoz, hogy a fegyverek, viseleti elemek mellett egy csatatéren, a lövészárokból előkerülő 1930-as, 1940-es évekbeli használati tárgyak is védettséget kapnak, azokat a múzeumoknak konzerválni, raktározni kell majd. Ugyanezek a tárgyak viszont néhány száz méterrel odébb hulladéknak minősülnek, mivel a XIX. és XX. század leletei, tárgyi emlékei általánosságban nem élveznek védettséget, és ez azért fordulhat így elő. Fennáll a veszélye annak, hogy a történeti emlékek megőrzésének kötelezettsége miatt a múzeumokba kerülő leletanyag nagyságrendileg megemelkedik, ami az egyébként is raktárkapacitási problémákkal küzdő vidéki intézményeket extra terhelés alá helyezheti, nem beszélve az állagmegőrzés, a restaurálás anyagi vonzatáról. A kérdésem, tisztelt államtitkár úr, hogy van‑e erre, vagy lesz‑e külön forrás.

Kifejezetten aggályosnak tartjuk, hogy a kiemelt, fokozott védelmet élvező lelőhelyek megelőző feltárás után beépíthetők lesznek, így az egyedi védelmük, mondhatni, szimbolikussá válik. Ide azok a lelőhelyek sorolhatók, amelyek tudományos jelentőségük okán egyedi elbírálás alapján kaptak ilyen védelmet a minisztériumtól, és a területét eddig nem érinthették beruházások. A módosítás következtében számos, Európában is páratlan vagy magasra értékelt lelőhely válhat az emberi mohóság áldozatává. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ilyen lelőhelyeken jelenleg csak kis felületű, kifejezetten alapos, a tudományos kutatás minden szempontját szem előtt tartó feltárásokat lehet végezni. A megelőző feltárás adottságai, időbeli keretei során megközelítőleg sem lehet a tudományos kutatás ezen szintjét reprodukálni, így rengeteg információ mehet majd veszendőbe.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat talán legproblematikusabb része, hogy bevezeti a bennhagyás fogalmát. Ez a törvény szavai szerint olyan földmunkát jelent, amely régészeti terepmunka nélkül végezhető. Tehát meghatározott esetben a kormányhivatal dönthet úgy, hogy egy régészeti lelőhelyen régész jelenléte nélkül dolgozhatnak földmunkagépek. Tisztelt képviselőtársak, talán úgy tudnám ezt hasonlítani, nagyjából ez olyan, mintha megalkotnák az orvos nélküli műtét fogalmát; nyilván itt nem emberéletek forognak kockán, csak a régészeti örökségünk. A törvénytervezet bizonyos pontjai alapján félő, hogy a bennhagyásnak és az elfedésnek túlzott szerepet szánnak majd a jövőben, ami jó esetben csak akadályoztatja múltunk megismerését, rosszabb esetben viszont az ilyen munkálatokkal érintendő lelőhelyek részleges vagy teljes pusztulásának ágyaz majd meg.

Az örökségvédelmi és a múzeumi szektor ellehetetlenítése több szálon fut, melynek része a néha már-már követhetetlen jogszabályváltozások miatt a jogbiztonság hiánya. A legnagyobb probléma az örökségvédelmi szektor rendszerszintű alulfinanszírozottsága, ami a törvényjavaslat bizonyos részeinek gyakorlati megvalósítását is megkérdőjelezi, amire már utaltam. Például a hadtörténeti örökség is bekerül a területi és vármegyei hatáskörű városi múzeumok gyűjtőkörébe, de ezen múzeumok többségében sem hozzáértő szakember nincs, sem raktárkapacitás.

A rendszerszintű problémák közé tartozik az életpályamodell, valamint a szakmai és anyagi megbecsültség hiánya is. A fizetéseket az irodai és kisegítő alkalmazottaktól a többdiplomás, doktorált kutatóig bezárólag minimális pótlékokkal a garantált bérminimumhoz kötötték, ami méltatlanul alacsonynak számít. A kilátástalan helyzet miatt az örökségvédelemben az utóbbi években rendkívüli módon megemelkedett a pályaelhagyók száma, mondhatni, menekülnek a területről a fiatalok, de a tapasztalt kollégák is. Ez komoly veszteség a szakmának, de az államnak is, amely óriási pénzeket költ egy-egy szakember kiképzésére a diplomázásig, a doktori végzettség megszerzéséig terjedő időszakban.

Tisztelt Országgyűlés! Az alulfinanszírozottság már nemcsak a fizetéseken érződik, mivel a jelentős vármegyei hatókörű múzeumok működési kiadására sem jut elég pénz, az alapvető feldolgozó munkától kezdve a tudományos kutatómunkán és a könyvkiadáson át a múzeum arculatát meghatározó közösségi régészetiterv-ásatásokig. Ezt a forráshiányos helyzetet csak súlyosbítják a helyi elosztás aránytalanságai. Számos, működéshez nélkülözhetetlen munkakör betöltetlen, háttérbe szorítják a tényleges teljesítményt mutató szakembereket, miközben a múzeumokon belül kitartottak hada élősködik. Továbbá a vezetők kiválasztásában kontraszelekció tapasztalható, az egyetlen feltétel a feltétlen és vak hűség a fenntartó felé, sem az alkalmasság, sem a szakmai kvalitások nem számítanak.

Összességében bár látjuk a törvényjavaslatban az előremutató jegyeket, az ágazatban tapasztalható rendszerszintű problémákra nem jelent majd megoldást, és a gyakorlati megvalósíthatósága is kérdéses. Köszönöm a figyelmüket.